Egy kupac gyerek, kupacnyi kufli és egy mosolygós, napsütötte hét!

Pont ilyen volt az elmúlt hetünk. Július végén megtartottuk az első mesés napközis táborunkat, ami szuperjól sikerült! Ha ennél több részletre vagy kíváncsi, olvass tovább! 

Úgy döntöttünk, hogy ezt a tábort már az új helyen, a tanulócsoport leendő bázisán tartjuk meg.  Miután ittunk egy búcsúkávét, bezártuk magunk mögött a szeretett kávézónk kapuját és átléptük a kedves kis lakásunkba. A lakberendezés volt az utolsó nagy feladatunk, a tábori előkészületek szakmai részét már korábban lebonyolítottuk.

A mesékre, a fantázia világára építettük ezt a hetet. Minden napra más mesével és játékkal készültünk, együtt jártuk be a levegőt, a földet, a vizet és persze saját magunkat. Rengeteg történettel, dramatikus játékkal és kézműves ötlettel vártuk a gyerekeket,  és dacára a melegnek, nagyon sokat sétáltunk és játszottunk a környéken.  A benti programokat a szomszédos “Ökrös játszótérrel”, a kiserdővel, a réttel, egy vicces Duna-parti sétával és Tarzan-Parkozással fűszereztük meg. Szerettük volna modellezni a szeptemberben várható napirendet és úgyáltalában a hangulatot, ezért a tábor lebonyolításában a szakmai csapat tagjai is részt vettek. A kísérlet nagyon érdekes és tanulságos volt!

Kedvenc pillanataink:

  • Spontán transzformerré alakulás néhány doboz segítségével. Szupererő-kitalálás, közös küldetés, mindenki játszik.
  • Szobából kiszűrődős , éppen elkapott beszélgetés a kövérségről. A fiúk egy kupacban ülve, komolyan vitatják meg ezt az izgalmas témát.
  • Szélcsendben sárkányeregetős, boldogan szaladgáló gyerekekeket nézős. Villő segítségével olyan sárkányt varázsoltunk, ami még a teljes, izzadósan fülledt szélcsendben is repül. Varázslat.
  • Kiserdőt átszelős, darázspók-megfigyelős, tutajhoz botot gyűjtögetős, folyamatosan beszélgetős séta.
  • Kuflikönyv-részleteken, kollektíve teliszájjal nevetős. Dániel András, köszi!
  • Teli szájjal nevetős, örömstrandolás a Katonadomb öntözőrendszere alatt.
  • Tarzan-Parkból hazasétálós szemétgyűjtős, csak mert valaki elkezdte:  “Én túl akarom élni a földet, úgyhogy felszedem a szemetet!”
  • Ujjbábkészítő-munkacsoport alakulás, a kézművesnek kifejezetetten nem mondott gyerekem péntek délután még összedob egy gyönyörűen megvarrt pteranodont. Ámulat.

Még az eddigieknél is jobban várjuk a szeptembert! 5 nap egyáltalán nem sok, de ennyi idő alatt is hatalmasat lehet előre lépni. Az első fárasztó, ám annál inspirálóbb lépéseket már megtettük, hamarosan folytatjuk… 😉

IMG_4692_v2 IMG_4693_v2 IMG_4696_v2 IMG_4705_v2 IMG_4707_v2 IMG_4718_v2

IMG_4689_v2 IMG_4690_v2 IMG_4724_v2

IMG_4723 IMG_4722 IMG_4708 IMG_4703 IMG_4700 IMG_4699 IMG_1308 IMG_1292 IMG_1287 IMG_1277 IMG_1272 IMG_1263

Kövesd továbbra a tevékenységünket itt, vagy a facebook-oldalunkon! 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *