Szakmai csapat


Szabó Viktória

Szervező, szakmai vezető

Viki coach és pszichológus-hallgató, a Spektrum-Csapat egyik szakmai vezetője. Szakmai tapasztalatainak nagy részét a szervezetfejlesztés területén, az Innermetrix IMX tanácsadójaként, coachként szerezte meg.

“Tudom, hogy mindenki tehetséges valamiben, és a sikerhez a kulcs az önismeretben rejlik. Évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem, hogy a gyermekek és fiatalok számára is értékes lenne az a fajta támogatás és én-fejlesztés, melyet a munkám során a felnőtteknek nyújtok.

A Spektrumban olyan programot dolgozunk ki  a fiatalok számára, amely segít nekik megbirkózni minden őket foglalkoztató problémával: támogatást nyújt számukra abban, hogy nagyobb önismeretre tegyenek szert. Pszichológia tanulmányaimat már tudatosan a Spektrumra készülve kezdtem el.”


Bakonyi Andrea

Szervezés, zenei fejlesztés

Andi közgazdász és webfejlesztő, emellett gyerekkora óta foglalkozik komolyzenével. 15 évig aktívan zongorázott, ezidő alatt minden évben részt vett hangversenyeken. A Spektrum Csapat egyik elhivatott szervezője.

Andi“Kisfiam megszületése óta érzem, hogy részt kell vegyek egy olyan tanulóközösség működtetésében, ahol a gyermek saját kíváncsisága által fejlődik, játékosan és boldogan szerez új ismereteket, sőt élvezi a tudása által végzett tevékenységeket.

A zene finomítja a lelket, érzékenyebbé tesz a bennünket körülvevő szépségekre. A legfontosabb, hogy a gyerekek örömüket leljék a zenében és a mozgásban, keltsünk vágyat bennük, hogy a zene által is kifejezhessék magukat.”

Andi 2019. szeptemberétől a zenei fejlesztést vezeti.


Kamarás Emese

Pedagógus

Emese dráma, tánc– és zenepedagógus. Két gyermek anyukája. Rendszeres foglalkozásokat vezet a legkisebbektől a kisiskolásokig. Kokas Klára pedagógiája nyomán saját módszert fejlesztett ki, mely a mozgás és a képzelet összefüggéseire épít. A felfedező – „örömtanítást” és tanulást tartja a legfőbb értéknek.

 Közel 10 éve kísérem a gyerekeket iskolán / óvodán kívüli foglalkozások keretein belül. A játék, a fantázia a és zene erejében elkötelezetten hiszek. A gyerekekkel való foglalkozás számomra olyan, mint a Kertész feladata. A jó kertész folyamatosan figyel, és pontosan tudja, hogy melyik facsemetének mikor, mire van szüksége. Odatérdel a gyökerekhez, felnyújtózik a legmagasabb ágakhoz és közben tudja, hogy minden nap más időjárás várható. Szeretném, ha a Spektrum Kertben olyan Gyerekcsemetéket nevelnénk, akiknek ágain kreativitás, empátia, nyitottság és kíváncsiság terem.”

Emese 2019. szeptemberétől a velencei tanulócsoportunk egyik vezető pedagógusa. Saját programjairól itt olvashatsz bővebben.


Szűcs Renáta

Pszichológus

Renáta érdeklődése már a pszichológiai tanulmányai során is a gyerekek fejlődése felé fordult. Mesterképzése során aktív résztvevője volt több fejlődéslélektani kutatásnak, melyek központi kérdése az volt, hogy milyen tényezők befolyásolják a gyerekek tanulási hajlandóságát. A természet és állatok szeretete, illetve művészetek iránti érdeklődése szakmai életében is
meghatározó szerephez jut.

“A kutatással töltött évek során megszerzett átfogó szakmai ismeretek, a problémaorientált gondolkodásmód, és az attitűd, miszerint egy jelenség mögött mindig több lehetséges magyarázatot feltételezek, mind-mind olyan készségek, melyeket kamatoztatni tudok a Spektrum csapat tagjaként. Fontosnak tartom, hogy a fejlődéslélektan legfrissebb eredményeit integráljuk a tanulócsoport mindennapi életébe. Szeretném, hogy az oktatás valóban a gyerekek igényeire legyen optimalizálva, és nem pedig a felnőttek ezzel kapcsolatos elvárásaira. Ha nyitott szemmel járunk a világban, rengeteget tanulhatunk a környezetünktől. Nekem a lovak tanítottak a legtöbbet a türelemről és az elfogadásról, ez alapozta meg bennem az elhatározást, hogy a közeljövőben elvégezzem a lovasterapeuta képzést. Jelenleg művészetterápiás képzésen veszek részt, és hiszek abban, hogy a teljesítménykényszer nélküli alkotás mind a gyerekeket, mind pedig a felnőtteket hozzásegítheti legbelső önmaguk megismeréséhez. Szakmai célom, hogy a Spektrum-Projekt résztvevői ne csak a megismerés vágyát sajátítsák el tanulmányaik során, hanem olyan megküzdési mechanizmusokat is, melyek hosszú távon segítik őket a környezetükhöz történő hatékony alkalmazkodásban és az önmegvalósításban.”

Reni 2018. szeptemberétől a tanulócsoportunk pszichológusa, aki művészetterápiás foglalkozásokat is tart.

Művészeti nap >>


Varga Eleonóra

Angol tanár

Nóra angol tanár és mediátor, kineziológiai tanulmányokkal és sok éves egyéb területeken szerzett munkatapasztalattal a háta mögött. Az angol órákat 1-2 fős magánórák, illetve kisebb gyerekek esetében kiscsoportos, játékos foglalkozások formájában tartja, hogy maximálisan oda tudjon figyelni minden résztvevőre.

Nora2„’Nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak.’ – panaszolta Karinthy Frigyes.

A gyerekek szeretnek tanulni, ha a tanulás érdekes tapasztalás, és olyan környezetben történik, amelyben mernek kérdezni és hibázni. Ez mind a tanulási folyamat része. Arra törekszem, hogy az angol foglalkozások során elfogadó és szeretetteljes légkört teremtsek, melyben a tanulási folyamat a valós élet leképezése legyen.”

Nóra 2019. szeptemberétől tanulócsoportunk angol tanára.